Blog

Tejbegríz

2015.02.06 16:00

Tejbegríz

Már páran nyüstöltek, hogy én hogyan készítem, eleinte nem gondoltam, hogy ezt a receptet le kell írni, de egyre többen kérték. És hát fotózva már meg volt, csak a receptírása tolódott neki. Én nem szoktam mérni, egy 2 dl-es bögre, és ezt kb háromnegyedig szoktam tenni a darával, illetve cukorból 4 evőkanálnyit szoktam használni, de most lemértem nektek. 

Én azt javaslom, mindenki mérje ezt ki magának, egyből a kedvenc a bögrébe vagy bármibe és legközelebb már csak a szerint kell mérni. A most lemért adagokkal, pont a kedvenc állagom éri el az ember, ez se nem folyós se nem kemény, pont így szeretjük. Ettől a mennyiségű cukortól pedig szerintem pont megfelelő az édessége.

Hozzávalók:

1 liter tej, 130 g búzadara, 80 g cukor, 1 csipet só

Elkészítés:

A tejet felforraljuk. Ha felforrt takarékra vesszük a tűzhelyet és beletesszük a cukrot, 

majd a búzadarát is. 

Folyamatos kevergetés mellett addig főzzük, míg besűrűsödik. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Csokoládés cookies

2015.02.06 15:41

Csokis cookies

Nagy kedvencem ez a sütemény, egy bizonyos gyorsétteremben szoktam télen kapni a kávémhoz. De eddig nem találtam olyan receptet, ami tetszett volna, vagy azt mondtam volna, na ez az! Én most szintén ugyanolyan nagy méretben sütöttem, de lehet több kisebbet is készíteni.  Nekem így 16 db tenyérnyi méretű nagy keksz lett. Mikor megsül, isteni finom a külső része kissé ropog, a belseje isteni puha. Ízre, pedig mint egy Browni.

Nagyon hamar készen van, mert méricskéléssel együtt is kb 10 perc összetenni és 10-13 perc alatt szépen meg is sül.

Hozzávalók:

150 g apróra tört csokoládé (vagy csoki csepp), 100 g vaj, 2 db tojás, 200 g cukor, 130 g liszt, 30 g kakaópor, ½ teáskanál szódabikarbóna, ¼ teáskanál só

Elkészítés:

A vajat 40 g csokoládéval, gőz fölött felolvasszuk.

A lisztet, átszitált kakaót, szódabikarbónát, sót összekeverjük.

A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, (kb 3 perc) 

majd hozzáadjuk a felolvasztott csokis vajat

lisztes keveréket 

és a maradék darabolt csokoládét, 

összekeverjük.

Sütőpapírral bélelt tepsire kanalakkal kis halmokat teszünk. (Én fagylaltos kanállal tettem 1-1 kupacot, ebből lett a tenyérnyi méretű sütemény) 

Nem kell őket lenyomni.

180 fokra előmelegített sütőben 10-13 perc alatt megsütjük őket.

Rácsra tesszük kihűlni.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Tojásleves

2015.02.04 10:51

Egyszerű tojásleves

Ezt a levest biztosan sokan máshogy készítjük. Én anyukámtól és nagymamámtól tanultam így. Anyukám egy pici ecetet tett a saját tányérjában lévő levesbe, mi így simán ecet nélkül szeretjük. És hát a miatt is szeretem, hogy ez a leves a gyerekeim kedvence, mindamellett pedig max negyed óra alatt készen van.


Hozzávalók:
3 evőkanál olaj 2 evőkanál liszt 3 db tojás, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, só 
Elkészítés:
Egy lábosba kis lángon felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a lisztet és világos zsemleszínű rántást készítünk. 

Lehúzzuk a tűzről, hogy a paprika ne égjen meg és hozzáadjuk, a pirospaprikát. 

Jól elkeverjük és felöntjük 2 l vízzel.

Sózzuk ízlés szerint, és várunk, amíg felforr. Addig egy tálba ütjük, a tojásokat kicsit megsózzuk, és egy villával felverjük.
Ha felforrt a leves, akkor szép lassan belecsurgatjuk a tojást, és közbe kevergetjük a fakanállal. Még 2 percig forraljuk.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Ostoros kalács

2015.01.30 12:13

Ostoros kalács

Az első receptek közt van, ami a könyvecskémbe került, tini koromban. Bár akkoriban én különleges kalácsként kaptam a receptet de azóta már tudom, hogy sokan ostoros kalácsnak hívják. Szerintem ez az a kalács, amit nem lehet ebben az állapotában a nélkül megsütni, hogy ki ne repedjen. Illetve lehet, de nem ezzel a mennyiségű töltelékkel. Viszont ebben a kalácsban, pont ez a különleges, pont ettől olyan finom, hogy kireped és a sok, sok finom kakaós massza végig csorog benne és szinte mindenhova jut belőle.


Hozzávalók:
Tésztához:

4 dl tej, 5 dkg élesztő, 6 dkg cukor, 70 dkg liszt, 2 evőkanál olaj, 3 tojás sárgája, csipet só
Krémhez:

20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaó

Tetejére:

1 db tojás sárgája

Elkészítés:
1 dl langyos tejben morzsoljuk az élesztőt, adunk hozzá egy csipet cukrot és 10 perc alatt felfuttatjuk. 
Egy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a cukrot, 

a tojások sárgáját, az olajat, csipet sót, 

a felfuttatott élesztőt és a maradék tejet.

Jól összegyúrjuk, és lágy tésztává dagasszuk. 

1 órán át konyharuhával lefedve meleg helyen a duplájára kelesztjük.


Ha megkelt, lisztezett deszkára borítjuk és 6 egyenlő részre osztjuk. 


Egy tálban habosra keverjük a vajat, a cukrot és a kakaót.


A tésztákat hosszúkásra, téglalap alakúra nyújtjuk, 

és megkenjük a kakaós krémmel elosztva azt 6 részre. 


Majd két szélét picit visszahajtjuk, 

és hosszában felsodorjuk. Így teszünk mind a 6 tésztával. 

Egymás mellé teszünk 3-3 tekercset

 és összefonjuk őket. 


Sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe helyezzük, de úgy, hogy a két kalács közé is sütőpapír kerüljön, 

így nem sülnek össze, majd fél órát letakarva pihentetjük. (30*23 cm-es az tepsi amibe tettem)


Ha letelt a fél óra megkenjük 1 tojás sárgájával.


180 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt szép pirosra sütjük. Figyeljünk rá, mert a teteje gyorsabban sül neki, így 10-15 perc múlva tegyünk rá alufóliát, hogy meg ne égjen, mert a közepének viszont kell az a 40 perc. 

Ha kivettük a sütőből várjunk, vele 10 percet mielőtt a tepsiből kivennénk.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Burek

2015.01.27 15:15

Burek

Ezt a finomságot a párom kérte tőlem, mutatott egy fotót, hogy ilyet evett Horvátországban és milyen finom, szeretné, ha én is készítenék egyik hétvégén. Nem kutakodnék ki készítette előbb, honnan ered, mert létezik több országban, török, horvát, bolgár, arab és sorolhatnám, max máshogy hívják.

Mint mindig ilyenkor a netet bújtam mi ez illetve hogyan készítsem.

Nagyon sokféle verziója van, töltelék ügyben, húsos, túrós……

És ugyanez a kinézetben is, van, amit körbe feltekernek, van, amikor csak egymás mellett vannak a csíkok, akár külön, akár egyben. Változatos kinézet, változatos ízekkel, én tekercsben készítettem el, most egy gyors verziót írok le, de aki bevállalós az maga készítheti el a rétestésztát is akár hozzá. Akkor szebb lesz picit a tekercsünk. (A piros feliratra kattintva receptet is kapsz a rétestésztához.)

Ha őszinte szeretnék lenni, málam most ez a favorit, mert nagyon finom és kimondottan tetszik, hogy a tekercsek mire megsülnek és felvágja, az ember gyönyörűen megmaradnak.

Hozzávalók:

2 csomag rétes tészta (8 lap/csomag), 500 g túró, 3 db tojás, 100 g cukor, 100 g tejföl, olaj

Elkészítés:

A túrót villával összenyomjuk, 

a tojásokat villával felverjük. 

A túróhoz öntjük a tojást, hozzáadjuk a cukrot és a tejfölt, 

majd jól összekeverjük.

Deszkára teszünk 1 réteslapot, amit lekenünk olajjal, 

erre teszünk egy másik lapot. 

Az alján egy csíkba teszünk a túrótöltelékből, 

majd feltekerjük.

Egy tepsit kiolajozunk. 

A rétes csíkot feltekerjük. 

Az összes réteslappal így járunk el, kettesével megtöltjük, és folytatjuk a körbe-körbetekerést, míg el nem fogy. 

A tetejét is megkenjük olajjal, 

majd 180 fokra előmelegített sütőbe 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Lúdláb szelet

2015.01.25 13:32

Lúdláb szelet

Nagyon régen kaptam ezt a receptet. Nem olyan, mint amit a cukrászdában vesz az ember, de nagyon finom. Ha a piskótát valaki a boltban veszi, akkor nem kel sütni sem ezt a süteményt. Én inkább magam sütöm (nem szeretem a boltit) így azzal együtt írom le.

Hozzávalók:

Piskótához:

4 db tojás, 17 dkg cukor, 17 dkg liszt, 5 evőkanál víz, ½ csomag sütőpor

Krémhez:

25 dkg darált keksz, 270 ml kávé, 15 dkg, vaj, 15 dkg porcukor, 25 g kakaó, ½ dl rum

Mázhoz:

10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj

Elkészítés:

A piskótát elkészítjük. Ha ide kattintasz, kapod a leírását másik ablakban, mert nem írnám le ismét.

Amíg készül a piskótánk, a darált kekszet meglocsoljuk a feketekávéval.  

A vajat a porcukorral habosra kikeverjük, 

hozzáadjuk a kakaót és a rumot, kikeverjük.  

Majd összekeverjük a kávéval meglocsolt daráltkeksszel.

Ha kihűlt a piskótánk a piskóta tetejére kenjük egyenletesen a kekszes masszát.

A mázhoz a csokoládét gőz fölött felolvasszuk, 

hozzáadjuk a vajat, 

összekeverjük, 

majd a kekszes massza tetejére kenjük. 

Hűtőbe tesszük, míg megszilárdul.

Egy tipp:

Ha a kést forró vízbe mártjuk, majd letöröljük, és így vágjuk fel a süteményt, akkor nem törik a csokoládé a tetején. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Házi tyúkhúsleves

2015.01.24 11:25

Házi Tyúkhúsleves

Szerintem ahány ház annyi szokás a leves készítése. És sokszor nálam is függ, tőle mit kapok a helyi kisboltban hozzá, illetve idényjellegű, mert ilyenkor nem túl ízletes a paradicsom, paprika nem teszek a levesbe, ugyanakkor nyáron ez kihagyhatatlan belőle. Lehet beletenni 1 paradicsomot, 1 paprikát, 2-3 rózsa karfiolt, illetve van, aki tesz bele késhegynyi szerecsendiót is. Fél csokor petrezselyem is mehet bele, én cérnával összekötve szoktam beletenni, ha kapok, akkor egyben kilehet szedni a végén.

Hozzávalók:

1 db konyhakész (bontott) tyúk, 4-5 db sárgarépa, 4-5 db petrezselyemgyökér, 1 db karalábé, 1 db zellergumó, ¼ kelkáposzta, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, 15 szem egész feketebors

Elkészítés:

A zöldségeket meghámozzuk, a répát és a zöldséget hosszába-negyedekbe vágjuk.

A tyúkot alaposan megmossuk, feldaraboljuk. 

A feldarabolt tyúkot 3-4 liter hideg vízben feltesszük főni.

Ha teteje már felhabosodott, egy kanál segítségével eltávolítjuk a habot a tetejéről, 

és beletesszük a hús mellé az összes zöldséget, 

hozzáadjuk a fekete borsot is, ízlés szerint sózzuk. 

Lassú tűzön, amelyen éppen csak gyöngyözik a leves, addig főzzük, amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak. (leginkább a húst kell figyelni, mert kell neki a tyúktól függően 3-4 óra akár.)

Ha elkészült, egy kis húslevest merjünk ki a fazékból, és abban főzzük ki a cérnametéltet.

Ki hogy szereti vagy így vagy szűrővel leszűrve tálaljuk.

A hozzá kínált cérnametéltet vízben megfőzhetjük vagy akár (így finomabb) ha az elkészült levesből merünk, és abban főzzük ki a cérnametéltet.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Kelkáposzta főzelék

2015.01.22 15:29

Kelkáposzta főzelék

Hát erről azt hiszem, nem lehet szép fotót készíteni, és a kelkáposztát szerintem valaki vagy szereti, vagy nem. Mi imádjuk, én már azt is miközben főzöm, egyszerűen szeretem az illatát a konyhában, és alig várom, hogy készen legyen. Lehet önmagában is, de én pörkölttel, fasírttal, de akár egy kis lepirított kolbásszal is szoktam kínálni, mindig mással, hogy ne legyen mindig ugyanolyan. Kelkáposztát nem tudok mindig ugyanakkorát venni, így nem szoktam méregetni, szerintem ebben az esetben felesleges.

Hozzávalók:

1 közepes fej kelkáposzta, 3-4 db burgonya, 4 gerezd fokhagyma, só, őrölt kömény, őrölt pirospaprika, majoránna, 3 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj

Elkészítés:

A kelkáposztát megtisztítjuk, külső leveleit eltávolítjuk, torzsáját kivágjuk és laskára vágjuk. 

Beletesszük egy nagy lábosba, felöntjük vízzel, de csak félig kb.

A burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, kis kockákra vágjuk. A káposzta tetejére tesszük. 

Teszünk rá majoránnát, őrölt köményt, sót, 

és megnézzük, kell e hozzá még víz. A lényege a vízzel való felöntéskor, hogy a káposzta nagyon össze fog esni miközben fő, semmiképpen ne lepje el ilyenkor a víz, mert akkor híg marad a főzelék.

Ha megpuhult, 

akkor elkészítem a rántást. Olajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, 

hozzáadjuk, a fokhagymanyomóval áttört  fokhagymát, elkeverjük 

és le is húzzuk a tűzről, adunk hozzá pirospaprikát, 

majd a kelkáposzta levéből merünk hozzá, 

csomómentesre keverjük, ráöntjük, a káposztára 

elkeverjük, és addig összefőzzük, 1-2 percig forr és lekapcsolhatjuk.

Van, aki hideg vizet tesz a rántáshoz, én a főzőlevet szoktam, de vízzel is jó. Illetve a rántásnál a pirospaprikát el lehet hagyni akár, én szeretem, ha van egy kis színe a főzeléknek, egyedül akkor szoktam elhagyni, ha tudom, hogy pörkölt lesz mellé, akkor nálam sem kerül bele pirospaprika. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Szalagos fánk

2015.01.09 13:40

Szalagos fánk

Van már pár féle fánk a blogon de ez idáig lemaradt, azt hittem már feltettem.

Biztos vagyok, hogy ez is egy olyan recept, amit sokféle képen készítünk. Én így készítem.  Ebből az adagból 20-21 db fánk lesz, ha mindenki itthon van a családból, akkor dupla adagot szoktam készíteni belőle. Nagyon finom lágy fánkok lesznek belőle. Azt hogy a fánkok közepére csinálunk e kis mélyedést ki is lehet hagyni. Néha mi is kiszoktuk, vagy csak a felét nyomkodom be, mert a gyerekeim szeretik megtölteni a fánkot. Egy fecskendővel szoktak lekvárt, csokoládét vagy akár pudingot beletölteni.

Hozzávalók:

65 dkg liszt, 4 db tojássárgája, 3 dl tej, 3 dkg élesztő, 6 dkg cukor, 6 dkg olvasztott vaj, 1 csipetnyi só

Sütéshez olaj

Elkészítés:

Langyos tejbe tesszük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és 10 perc alatt felfuttatjuk.

Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk az olvasztott vajat, csipet sót, a tojások sárgáját, 

és a felfuttatott élesztőt. 

Alaposan összegyúrjuk, dagasszuk, míg szép sima tésztát kapunk.

Tiszta konyharuhával letakarva 40 perc alatt a duplájára kelesszük. 

Ha megkelt pici liszttel megszórt deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, 7 cm-es kiszúróval kiszaggatjuk. (kinek mekkora van, vagy mekkora fánkot szeretne, én 7 cm-est használok erre) 

Ha kiszaggattuk 20 percig hagyjuk még kelni.  Majd a közepét az ujjunkkal picit benyomjuk, elvékonyítjuk a tésztát. 

Forró olajban sütjük, nem túl nagy adagokban. A sütést úgy kezdjük, hogy a fánknak az az oldala legyen alul, amelyik a deszkán felül van, (tehát nem a deszkán lévő lisztes fele), és fedő alatt süssük 2-3 percig, ettől lesz szép szalagos a fánk. 

Ha megsültek villával megfordítjuk őket és a másik oldalukhoz már nem kell fedő.

Arra figyeljünk, hogy az olaj ne legyen túl forró, illetve hogy a fánk alja ne érjen a serpenyőhöz, (a fánk lebegjen) mert akkor sötét lesz.

A kész fánkokat papírtörlővel fedett tálcára szedjük, ki hogy szereti lekvárral kínáljuk vagy megszórjuk porcukorral.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Kefires lángos

2015.01.07 16:00

Kefires lángos

Mint az előző lángos receptemnél írtam, több fel receptem van, mikor mihez van, kedvünk azt csinálom. De megvan mindegyiknél, hogy melyiket miért szeretjük.

Kefirest akkor szoktam készíteni leginkább, mikor tudom, hogy jó lesz a gyerekeimnek pár napig. Illetve tudom, hogy olyan ebédeket fogok főzni, amihez illik.

Azt szeretem benne, hogy 2 hétig eláll a hűtőben. Így ez nem egy kis egyszeri adag és a két hét alatt sose volt olyan, hogy ne fogyott volna el. Mérettől függően természetesen de kb 30-35 db lesz ebből az adagból.

Hozzávalók:

1 kg liszt, 2 db tojás, 2 kis pohár kefir (300g), 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál só, 1 csapott evőkanál cukor, 2 dl tej, 5 dkg élesztő

Elkészítés:

A tejbe tesszük a cukrot, hozzámorzsoljuk az élesztőt és 10 perc alatt felfuttatjuk.

 

Liszthez adjuk a tojásokat, sót, 

olajat, kefirt

és a felfuttatott élesztőt, 

majd jól kidolgozzuk, dagasszuk.

Ezután letakart tálban hűtőbe tesszük. Kelni fog, tehát számoljunk vele, hogy nagyobb tál fog kelleni. 

Ha állt már 3-4 órát, akkor lehet belőle sütni, de én úgy kaptam anno anyósomtól, hogy másnapig a hűtőben hagyjuk és utána süssük bő olajban.

Én mindig másnap készítem, nekünk úgy jobban bejön. És szerintem minél tovább áll a hűtőben persze a 2 hétben, amíg eltartható, annál finomabb.

Gombócokat tépünk belőle 

és olajos kézzel kihúzkodjuk.


Bő, forró olajban megsütjük az egyik, 

majd megfordítva a másik oldalát is. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

Tételek: 21 - 30 ból 293
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Blog

Túrós pite

2016.04.29 17:53
Túrós pite A túrós pite recept nálam kérésre íródott, valahogy eddig pitében csak a mákos és almás létezett nálunk. Így a mákos pite tésztája kombinálva lett a kedvenc túrótöltelékemmel és lett ez az elképesztően finom sütemény, nem is tudom eddig miért nem gondoltam rá. Egy biztos folyamatos...

Békebeli sós kifli

2016.03.21 15:04
Békebeli sós kifli Apukám találta a receptet Viki konyháján, ő keresi régi gyerekkori kiflijét. Bár még ez sem teljesen ugyanaz, de ez már hasonlít nem csak kinézetre, de ízben is közel van hozzá. 1-2 mozzanatot én máshogy készítettem így is írom le. Ebből az adagból 16 db kifli lesz így akár le is...

Mézes krémes

2016.01.03 14:26
Mézes krémes (mézes zserbó) Elég sokféle verzió létezik ebből is, ahány ház annyi szokás. Van, aki kakaós krémet tesz bele, van, aki lekvárt is, én így kaptam anno egy nagyitól a receptet, nem változtattam rajta mi így szeretjük, egyszerű és nagyon finom. Régen mézes krémesnek hívták, ma már mézes...

Tortáim

2015.12.20 17:55
Jelentem a tortáim csak és kizárólag a család számára készültek. A fotók azért csak ötletért, illetve hogy megmutassam, ha nekem megy cukrász és egyéb végzetség nélkül, akkor másnak is menni fog. 

Töltött káposzta (savanyú káposztából)

2015.12.20 16:30
Töltött káposzta (savanyú káposztából) (Káposztás húsgombóc) Az enyémet akár káposztás húsgombócnak is hívhatnánk, mert ennél az ételnél nem szoktunk bíbelődni a töltéssel, de ha kaptok a boltban savanyú káposzta levelet, akkor abba lehet tölteni a húsgombócokat és máris töltött káposzta kinézete...

Rizsgolyó, arancini

2015.11.18 18:37
Rizsgolyó, arancini Ez egy maradékmentő recept nálam. Néha akad, hogy marad a rizsből, néha hogy nem is kevés, ilyenkor nagyon jól jön az olasz konyha egyszerű finomsága. El lehet készíteni friss rizsből is, de szinte mindenhol azt ajánlják, hogy mielőtt golyóvá formáznánk, pár órát hűsöljön a...

Meggyes pite tekercs

2015.10.24 11:42
Meggyes pite tekercs Anyukám mutatta a süteményt, mikor kijöttünk Németországba akkor sütötte. Én annyit változtattam rajta, hogy eredetileg csak meggy és pici cukor kerül a pite tésztára, én ez alá tettem pluszba kevés meggyszószt, így nekem jobban ízlett. A meggyszósz akár kevés vanília puding is...

Baconos makaróni torta

2015.10.22 14:28
Baconos makaróni torta A recept egy német újságból való, magam fordítottam, mert megfogott nagyon, illetve volt, amit, picit máshogy és más hozzávalóval készítettem, mert úgy jobban tetszett. Szinte minden jöhet a családnak, ami baconos vagy tészta. A nagyobbik fiam nem túl gomba barát, de még neki...

Nutellás kukacok

2015.10.15 15:13
Nutellás kukacok Amikor Domim meglátta ezt a fotót a neten azt hallgattam a pénteki közös reggelire csináljak ilyet az oviba, de előbb meg kell, neki kóstolnia szóval vele kezdjek. Az ötlet nagyon tetszett, hisz melyik gyerek ne esne neki azonnal, mint egy mesefigura, ráadásul édes, és finom is....

Vadas burgonyagombóccal

2015.10.09 16:19
Vadas burgonyagombóccal Az egyik kedvenc ételem. Imádom burgonyagombóccal, de ha nincs kedvem még azt is készíteni, akkor, mint a menzán anno tésztával is szeretem. Van, aki zsemlegombócot készít mellé, nálunk az nem kedvenc így én nem azzal készítem. Van, amikor úgy gyorsítok a folyamaton, hogy...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>