cannelloni

2013.06.26 13:33

Cannelloni

Ez egy olasz tészta, egy tésztarolni, aminek a közepét tölthetjük meg bármilyen finomsággal. Nem kell külön előfőzni sem, mert a töltelék és a szósz szépen felpuhítja, majd amíg sül. Ez most egy alap recept, de a töletékkel lehet variálni, ahogy a paradicsomos szósszal is, fel lehet váltani akár tejfölös szósszal is. A rollokat is fel lehet cserélni lasagne tésztával, de akkor értelem szerűen tölteni és feltekerni kell, hogy kis tésztarolnikat kapjunk. Ugyan a recept parmezán és edami sajtról szól, én mind a kettőt trappistával helyettesítettem, már sokszor írtam, egy kis falunk lakok, vásárlás terén kicsit korlátozottak a lehetőségeim néha. Ugyan bemehetnék a városba, de elég drága ebéd lenne, ha csak sajtért beülnék a kocsiba és mennék 15 km-t egy nagyobb áruház miatt. De a lényeg a sajt, nekünk nagyon ízlett trappistával is.

Hozzávalók:

1 doboz (25 dkg) cannelloni tészta (24 cső)

Töltelékhez:

1 fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj 50 dkg sertés darált hús (sertés és marha vegyesen), 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1,5 dl főzőtejszín, 280 g paradicsomszósz, 1 csapott kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál morzsolt oregánó, 1/2 csokor petrezselyem, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 5 dkg nyers füstölt sonka, 2 db tojásfehérje

Mártáshoz:

10 dkg vaj, 4 evőkanál finomliszt, 5 dl tej, 5 dl főzőtejszín, 12 dkg reszelt edámi sajt, só

Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk, majd az olajon üvegesre pároljuk,

hozzáadjuk a darált húst

és néhány percig pirítjuk,

szórjuk bele a zsemlemorzsát,

keverjük össze, majd öntsük fel a főzőtejszínnel

és a paradicsomszósszal,

keverjük össze. Vegyük le a tűzről és szórjuk bele az oregánót és az apróra vágott petrezselymet.

Hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt keverjük hozzá a reszelt parmezánt, az apróra vágott sonkát

és az egyenletesre kevert tojásfehérjét.

Ezt a tölteléket vagy egy kanál

vagy egy habzsák

segítségével a tészták üregébe töltjük, majd félretesszük.

A mártáshoz a vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a lisztet és felfuttatjuk rajta (nem szabad megpirulnia)

Ráöntjük a tejet és a tejszínt,

majd folyamatos keverés mellett besűrítjük, közbe a reszelt sajtot is beleszórjuk,

és addig főzzük, amíg el nem olvad benne.

Ekkor levesszük a tűzről. Egy hőálló tálba teszünk a mártásból és elkenjük a tál alján.

 Erre fektetjük egymás mellé a cannellonikat,

2 sorba

és meglocsoljuk a mártással, hogy befedje.

180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen.