Tortilla

2013.06.28 12:28

Tortilla

Nálunk nagy kedvenc, mert eláll a hűtőben a gyerkőceim nagyon hamar találnak belevaló tölteléket a hűtőben és így gyorsan tudnak finom és meleg ételt maguk elé varázsolni.

1 adagból 8 db lesz, ha légmentes csomagolásba zárjuk, akkor hűtőben pár napig eltartható, vagy akár fagyasztható is. Az én gyermekeim, nagyon szeretik ha van a hűtőben kész, mert 20 perc alatt gyorsan finomat készíthetnek belőle. Nem igen szokták túlzásba vinni. A legkisebb gyerkőc miatt párizsi szinte mindig van otthon. Felaprítják és egy teflon serpenyőben megpirítják kicsit, felvágnak 2 db burgonyát, kisütik mint hasábburgonya. És ezzel töltik meg a tortillát. Tesznek bele majonézt vagy tejfölt némi salátával. Igen laktató, gyors és finom is. 

Hozzávalók:

50 dkg liszt, 1 csomag átszitált sütőpor, 1 teáskanál só, 0,5 dl olaj, 3 dl langyos víz

Elkészítése:

Az összes hozzávalót a víz felével elkeverjük, majd hozzáadjuk a többi vizet is, illetve amennyit felvesz (liszt függvénye +- max 1-2 cseppel több vagy kevesebb)

Lisztezett deszkán kb 10 percig dagasztjuk, gyúrjuk, amíg ruganyos tésztát kapunk.

Ha ez megvan, akkor 8 részre osztjuk,

és kis korongokat formálunk belőle, majd egy kissé benedvesített konyharuhával letakarva 30 percig pihentetjük őket.

Ha kipihenték magukat, akkor sodrófával 2-3 mm laposra nyújtjuk őket (nyugodtam mehet jó laposra, mert felhólyagozódik, megnő sütés közben)

Serpenyőben sütjük, amit előmelegítünk a nagy és a kis láng között félúton sütjük őket 1-2 perc alatt az egyik

majd megfordítva a másik oldalát is. (nem kell hozzá olaj a sütéshez)

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen.